Rólunk

Cégünk 2013-ban alapított, magyar tulajdonban lévő vállalkozás.

Az alapító tagok több mint két évtizedes szakmai tapasztalatot szereztek multinacionális cégeknél az építőipari gépkereskedelem területén, kiterjedt kapcsolatokkal rendelkeznek úgy Magyarországon, mint Európán belül.

Új és használt építőipari gépek értékesítésével, bérbeadásával, szervizelésével és alkatrész ellátásával foglalkozunk.

Megalapításunk óta dinamikus fejlődés mellett egyre szélesebb termékpalettával és szolgáltatással elégítjük ki ügyfeleink igényeit. 

2020. Január közepén a TENDIX HUNGÁRIA Kft. tulajdonosi köre többségi tulajdonrészt vásárolt a negyed évszádos múlttal rendelkező VIBROPAC Kft.-ben.
A két vállalkozás között korábban is szoros és sikeres együttműködés volt, amely stabil alap volt ahhoz, hogy  2020 januárjában a vállalkozások tulajdonosai, úgy döntsenek, együtt folytatják tovább.

2021 Januárjában a TENDIX HUNGÁRIA Kft., 100% tulajdonrészt vásárolt a VIBROPAC Kft.-ben.

Ennek az "egyesülésnek" köszönhetően a két cég portfóliója összeolvadt, így közös erővel sokkal magasabb minőségben és sokkal szélesebb termékpalettával igyekszünk meglévő és leendő ügyfeleink igényeit teljesíteni.

2021. Február 15.-én a TENDIX HUNGÁRIA Kft. és a BMC OTOMOTIC SANAYI ve TICARET A.S. kizárolagos forgalmazói szerzdődést kötött a BMC teherautók magyarországi forgalmazására. Így 2021 évben elindult a TENDIX TRUCK melynek égisze alatt a meglévő és jövendőbeli ügyfeleink szállítójármű igényeit szeretnénk kiszolgálni egy megbízható mínőségű, a világban számos osrzágban már jól ismert azonban kimagaslóan kedvező feltételekkel elérhető teherautó családdal.

Termékeink között megtalálhatóak az Építőipari billencsek 3 és 4 tengelyes kivitelben, Beton mixerek 3 és 4 tengelyes kivitelben, közúti áruszállító teherautók 2, 3 és 4 tengelyes kivitelben, illetve természetesen a nyerges vontatók is. látogassa meg www.tendixtruck.hu oldalunkat, ahol nagy 18 tonna feletti teherautóinkról is tájékozódhat.

Elektromos kisteherautó üzletágunkat 2022. Januárjában indítottuk el, mert hisszük, hogy a városon belüli és a rövid távú szállítási feladatok elvégzésére az elektromos autózás egy igazán hatékony és gazdaságos megoldás lehet a vállalkozások számára.

Bízunk abban, hogy hamarosan Önt is elégedett partnereink között köszönthetjük!

2022. Januárjától eleketromos kisteherautók is elérhetőek a Tendix Truck Kft. kiínálatából!

A Centro Electric Group elektromos könnyű és közepes terhelésű haszongépjárművek (a továbbiakban: ECV-k) tervezője és gyártója. A célirányosan épített ECV-ket arra tervezték, hogy különféle vállalati és kormányzati szervezeteket szolgáljanak ki a városi és rövid távú szállítás és más kereskedelmi alkalmazások támogatása során.



2021. november 30-ig a Centntro első és legsikeresebb ECV modelljéből, a Metro® több mint 3600 példányt értékesítettek vagy helyeztek üzembe Észak-Amerika, Európa és Ázsia több mint 16 országában.

2021. december 30-án a Centntro a Naked Brand Group-pal való egyesülés révén nyilvános társasággá vált a NASDAQ-on. Részvényeikkel a Nasdaq-on a „CENN” ticker-szimbólum alatt kereskednek.